Kedves Honfitársam!

Rákosmente Budapest, de mégis más. Alapvetően kötődőm a fővároshoz, ez a térség mégis a nyugalom szigete a Budapestet jellemző nyüzsgésben – épp ezért szeretek itt élni. Tíz éve abban a szerencsés és megtisztelő feladatban van részem, hogy az Országgyűlésben nemcsak a magyar embereket, de külön a rákosmentieket is képviselhetem.

Világéletemben érdekelt a politika és a közélet. Ebbe születtem bele, hiszen én még láttam, hogyan működik az egypártrendszer, és már akkor tudtam: Magyarország, a magyar emberek ennél többet és jobbat érdemelnek. Sajnos az elmúlt 30 év csak a demokrácia és a szabadság látszatát teremtette meg, az Orbán-kormány munkássága pedig egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az egypártrendszer valójában köszöni szépen, él és virul. Nem adtam fel a reményt, hogy ezen változtassunk, nem adtam fel a harcot, a jólét és a szabadság megteremtéséért mindig is küzdeni fogok.

A rendszerváltáskor mindenki nagy reményekkel és lelkesedéssel tekintett a jövőbe, azonban a jelenleg regnáló hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek elzárkózzanak a politika és a közélet elől. Vissza szeretném adni az emberek demokráciába, jogállamba és szabadságba vetett hitét. Szeretném, ha elhinnék, hogy a jólét mindenkinek jár. És ez nemcsak az életszínvonalról szól, hanem arról is, hogy milyen hangulatban, milyen érzésekkel éljük le az életünket.

Ezek nem egyszerű lózungok, hiszen, ha ezek megvalósulnak, azokat az emberek a saját bőrükön, a saját életükben is tapasztalni fogják. Amikor nem azzal kell majd foglalkozni, hogy minden nap jut-e étel az asztalra, hanem azzal, hogy ha valakinek nagyobb vágyai vannak, azokat hogyan tudja megvalósítani.

Nagyon rövid az életünk. A legfontosabb cél pedig szerintem az, hogy közösen megépítsük a jólét Magyarországát, ahol mindenki ugyanannyit ér, ahol mindenki biztonságban és jól tud élni.

Kérem támogassa aláírásával, hogy én legyek Pest 14. számú választókerületének országgyűlési képviselője!

* kötelező mezők

Jelentkezz Aktivistának!

A változáshoz mindenkire szükség van, bármilyen segítségnek örülünk és szívesen fogadjuk.Kérjük, támogassa ön is a nemzeti néppárt munkáját, egy élhető, boldog és biztonságos Magyarországért!

Jelentkezem!